A szabadságharctól az I. világháború végéig

        Az önkényuralom kora, vallási élet, gazdasági helyzet           

  A szabadságharc és a kiegyezés közötti időszak ellentmondásos volt a magyar és a magyar zsidó történelemben is. Miközben politikailag az önkényuralom, elnyomás volt a jellemző, a magyar politika legjobbjai börtönben, vagy száműzetésben éltek, addig az osztrák uralkodó rendszer gazdaságilag mégis igyekezett az országot valamennyire modernizálni. Az ötvenes-hatvanas évek gabonakonjunktúrája a zsidó nagykereskedők meggazdagodása révén előkészítette a kiegyezés után meginduló modernizációt is. A Hatvany-Deutsch család is ekkor indult meg azon az úton, amelyen az ország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb nagypolgári családjává küzdötte fel magát, a megye ipartörténetében is a legnagyobb szerepet betöltve. Láthattuk korábban, hogy már a negyvenes években kialakultak a tőkés vállalkozások első csírái, a gyöngyösi Braun Mózes, az egri Schwarcz István, vagy Kánitz Lipót tevékenységével. Ez az az időszak, amikor a mezőgazdaságban is megindul a tulajdonosi viszonyok megváltozása, a zsidók hiteltevékenysége révén a föld a korábbi birtokosok kezéből egyre nagyobb arányban kerül a vállalkozó, és saját tőkéjükkel azt modernizáló zsidó tulajdonosok és bérlők kezébe. Az időszak megyei zsidó történetéről csak töredékesen rendelkezésünkre álló adatok, elsősorban a gyöngyösi zsidóság életéről, gazdasági helyzetéről.
  Az önkényuralom éveiben megszüntették az egyes hitközségek szervezeti önállóságát, és császári biztost rendeltek ki a közösségek vezetésére. Érdekességként álljon itt az 1852-ben ismét bevezetett középkori feudális hagyományokat idéző zsidóeskü, amelyet a bíróság előtt a tanúként beidézett zsidóknak kellett letenniük:[1] „Én N. N. zsidó esküszöm az élő istenre, a mindenható istenre, a ki teremtette az eget, és a földet, tengert és mindeneket, a miket láttam, hallottam vagy tapasztaltam, igaz lelkem ismerete szerint megvallok, semmit el nem tagadok, és semmit hozzá nem adok. Ha pedig ellenkezőt cselekednék, a föld nyeljen el, melly Détánt és Abiront elnyelte, a guta szele, és bélpoklosság szálljon meg, melly Elizeus könyörgésére Syrai Námánt elhagyta, és Elizeus szolgáját megszállotta; nyavalyatörés, a vérfolyás, és a hirtelen guta szele érjen meg; a véletlen halál ragadjon el, veszszek el lelkestűl, és minden vagyonostul, Ábrahám kebelébe soha ne jussak, Mojzesnek a Sinai hegyen adatott Törvény törüljön el, és minden írás , melly Mózesnek öt könyvében írva vagyon, kárhoztasson el, és ha ezen esküvésem nem igaz, törüljön el Adonai és az ő Istenségének hathatósága!”.
  Egerben Weiss József (Josef Hirsch) rabbi a magyar szabadságharc híve, a magyar függetlenségi mozgalom lelkes szószólója volt. A szabadságharc leveretése után menekülnie kellett. Az egri érsek védelme alatt egy kolostorban talált menedéket. Később mégis elfogták, Bécsbe hurcolták, ahol hosszú ideig vizsgálati fogságban sínylődött, végül a törvényszék felmentette. 1862-ben Grünbaum József, a hitközség elnöke 26 oldalas röpiratot adott ki, amelyből kitűnt, hogy a rabbi és hitközsége között állandóan feszült volt a viszony. A konfliktus többször is foglalkoztatta a világi hatóságokat, a szomszédos hitközségek rabbijait, sőt még a csendőrséget is.[2] A rabbit tíz évig tartó viszály után 1861-ben eltávolították állásából, majd két esztendő múlva, 1863-ban a Helytartó Tanács visszahelyezte hivatalába.[3] Egészen haláláig Egerben élt és működött; a kongresszus után, 1877-ben hívei kis csoportjával kivált a status quo hitközségből. [4] 
  Hevesen 1850-ben kezdtek anyakönyvet vezetni. Az első anyakönyvben összeírták a Hevesen élő 216 és a kerülethez tartozó 306 zsidó vallású személy adatait.[5] A legkorábbi adat szerint a Hevesen élő zsidók közül a legidősebb 1770-ben született a településen. Születési helyként a lakhelyükön kívül csak magyarországi települések szerepelnek, a betelepedés iránya itt is északkeletről történt, és nem Galíciából, a magyarországi zsidókkal szemben hosszú időn keresztül hangoztatott vádtól eltérően. Verpeléten 1851-ből maradt fenn 407 volt házas úrbéri zsellér összeírása, közöttük 23 zsidó házas zsellért sorolnak fel. Mosonyi Antal zsellérei között szerepelt tíz zsidó zsellér, illetve az Izraelita Hitközség, ezek szerint Mosonyi engedte meg a birtokán a letelepedésüket. Gróf Károlyi György zsellérei között négy Stern nevű zsidó volt, Nánásy Mihály birtokán szintén négy zsidó szerepelt.[6]
  Gyöngyösön folytatódott a zsidók betelepedése, a növekvő létszámú fontos gazdasági központ vonzotta a kisebb helyekről érkezőket. 1857-ben 15.830 lakosból 1013, 1863-ban már 1800 zsidó élt a városban. A lakhatási engedély számukra 10 Ft, a letelepedési 25 Ft volt. Ezt sokan nem tudtak kifizetni, ezért csak jóval a beköltözésük után folyamodtak engedélyért. Gerber Hermann magántanító1829 óta lakott Gyöngyösön, de csak 1854-ben kért engedélyt, amit a tanács elutasította a következő indoklással: „…Izraelita magán tanítók a’ Városban nem is tűrethetnek…”, ennek ellenére Gerber a városban maradt.[7] 1849. decemberétől 1853. decemberéig 12 zsidó kért és kapott polgárjogi levelet. A következő két esztendőben is sokan kértek és kaptak letelepedési engedélyt azok közül, akik már hosszabb ideje a városban laktak, például Gutmann Móric 37, Spitzer Mojzes 23, Kohn Sámuel 22 éve lakott a településen. Engelsmann Adolf orvos egy év után kérte felvételét Gyöngyös város kötelékébe.
  Az ötvenes években már a kereskedők nagy része zsidó vallású volt, a kiadott sátorengedélyek száma 1851-ben 201. Ennek nagy részét zsidó kereskedők kapták. A közszállításokban is nagy részük volt. 1853-ban Schőnfeld Fülöp faggyúgyertyát, Kohn Móric a hajdúk süvegét, Hirschl Lipót posztót és vásznat a városi cselédek ruháihoz, Reich Jakab irodaszereket, Grósz Móric kelméket a városháza feldíszítésére Albrecht főherceg arcképének leleplezése alkalmából, Klein Móric pedig faggyúgyertyát szállított a kivilágításhoz. Kurz Antal üveges a gimnázium és a laktanyák ablakait szállította, a katonaság számára Weisz Farkas, Spitzer Márkus húst, zabot és szénát, Schmiedl Salamon  a kórháznak, Weiser Jakab a férfi ispotálynak vásznat adott el. 1856-ban Fränkl Salamon az iskoláknak, 1857-ben Hirschl Lipót a főtemplomnak zöld posztót, aranycsipkét és evangéliumot, Rozenzweig József a Kálváriának és a Szent Orbán templomnak ablaküveget, 1862-ben Hirsch Salamon a felső plébánia kegyszereit szállította, többek között a püspökpálcát is.[8] Zsidó kereskedők bérelték a város és az egyházak boltjait is. A Nagytemplom boltja 1851-ben a plébánia egyik szállítójának, Guttmann Móricnak, a Norma-iskola alatti bolt 1855-ben Schweitzer Józsefnek, 1861-ben Haas Izsáknak, Schőnberger Ignácnak, és Trebitscher Hermannak volt bérbeadva. 1855-ben a gimnázium boltját Deutsch Éliás és Grünfeld Móric, 1861-ben az utcai világítást Braun Gábor bérelte (erre 1863-ban pesti zsidók pályáztak). 1859-ben Reich Jakab bérelte a főtemplomhoz tartozó pincét és lakást, a város Benei úti házát 1855-ben Kohn Sámuel vette ki pálinkafőzdének, ugyanekkor Appel József, Korn Leopold és Silber Jakab a várostól boltokat béreltek; 1864-ben a város Steiner Károlynak adta ki a Baromállásban lévő kocsmáját.[9] A városi regáliák közül 1851-1852-ben a miskolci cs. kir. pénzügyigazgatóság a hús és a bor utáni fogyasztási adót Lippe Mórnak adta bérbe.[10] Az 1854. évi fogyasztási adó haszonbérletét a miskolci kerületi pénzügyi igazgatóságnál tartott árverésen Harstein Ignác kereskedő kapta meg 17 ezer forintért a Gyöngyös városa által felajánlott 15.555 Ft-tal szemben. 1863-64-ben Grüssner Móric bérelte ki Gyöngyös, Gyöngyöspüspöki, Encs és Bene fogyasztási adóját 21000 Ft-ért, a város szintén megadott volna ezért ugyanennyit, de mégis a Grüssnerrel kötött szerződést hagyták jóvá.
  1858-ban összeírták a gyöngyösi zsidók birtokában lévő ingatlanokat. 78 tulajdonos birtokában 100 házingatlan volt. A legtöbb, hét ingatlan Braun Mózes birtokában. A száz házból öt volt korábban nemesi ingatlan. [11]

[1] HML. GYVL. V-101/b/93. CIV/63. Zsidók eskümintája. Súlyos, átkokkal alaposan megtűzdelt szöveg, ez a vallásos zsidók számára különösen nagy terhet jelenthetett, mivel esküdni, az Örökkévaló nevét feleslegesen a szájukra venni a vallás szabályai szerint nem volt számukra megengedett
[2] Egri zsidók története. ?1976. 10-11 l.
[3] Eger. 1863. 11. sz.
[4] Egri zsidók története, 11 l. közli Grünfeld J. röpirata alapján. Sajnos a röpirat közgyűjteményben nem található.
[5] Az anyakönyv eredeti példánya jelenleg a MILEV családfakutató részlegében van. A hitközség anyakönyvi kerületéhez tartozott: Erdőtelek, Dormánd, Átány, Tarnaörs, Csász, Kál, Kompolt, Tarnazsadány, Hevesvezekény, Tarnabod, Tarnaméra, Nagyfüged, Erk, Pély, Tenk, Besenyőtelek, Boconád, Zaránk. Az anyakönyvi kerület nem pontosan egyezett a járás, illetve a megye határaival, Tiszafüredhez tartozott néhány dél-borsodi falu is, pl. Egerlövő, és Borsodivánka is.
[6] Szecskó Károly. 1998. 88 l.
[7] Bachó László. 1939. 55 l.
[8] A városi jegyzőkönyvek alapján közli Bachó. 1939. 58 l.
[9] Bachó. 1939. 59 l.
[10] HML.GYVL.V-101/a. Gyöngyös Város Jegyzőkönyve . 20. 121 l.
[11] HML. GYVL. V-101/b/46. LIII/52. Zsidó kézen lévő ingatlanok (1858) Közli Horváth László. 1999. 41 l.

   Úgy tűnik a korban meglévő ingatlan vásárlási tilalmak nem akadályozták a házvételt. Feltűnőek az utolsó időszak nagyobb arányú vásárlásai, a kereskedelemben felhalmozott tőkét az iparosodás kezdete előtt ingatlanokba fektették. A helyi zsidóság súlyát jelzi, hogy 1864-ben Gyöngyös város közgazdasági, szépítési bizottságának a tagjai voltak a közösség legtekintélyesebb és legvagyonosabb tagjai: Braun Mózes, Hirschl Samu, Hirschl Lipót és Spitzer Lipót.[1]
   1849-ben telepedett le Egerben Kánitz Lipót, aki 1818-ban Óbudán született. Kánitz Lipót és Fiai néven alapított céget: bortermeléssel és gyarmatáru kereskedelemmel foglalkozott, de híres volt keményítőgyára is. Emellett Eger egyik legjelentősebb szőlőtermelő birtokosa és nagykereskedője volt.
   Gyöngyösön 1854-ben a hitközség úgy döntött, hogy saját kórházat állít fel. Ez az intézmény a következő 90 évben sok változáson ment át, gyógyító intézménytől kezdve szeretet- és aggok házáig többfajta funkciót is betöltött. 1854-ben vásárolták meg hat ezer Ft-ért a volt gróf Orczy-Szapáry-féle házat, amely 3 szobából, egy nagyteremből, és mellékhelységekből állott, már fürdőszoba is volt benne, bár valószínűleg nem a mai értelemben vett helyiség. Az intézményt négy év múlva nyitották meg, mivel a működéséhez szükséges pénzt csak lassan tudták összegyűjteni. Zártkörű magánkórház volt, mindössze nyolc ággyal. Évi egy Ft tagsági díj ellenében ingyenes ápolást biztosítottak, egyébként napi díjat kellett fizetni. Wellisch Mózes 1860-ban egy hónap ápolásért 30 Ft, 1881-ben Kultsár N. napi 60 krajcárt fizetett. A kórházban a gyógyítást a gyöngyösi zsidó orvosok váltva látták el. A megnyitáskor dr. Breuer (később magyarosított Gyöngyösire) Sámuel és dr. Engelsmann Ábrahám voltak az orvosok. Kéthetenként konzíliumot tartottak. 1871-ben négy orvos váltotta egymást. Az eredetileg kórháznak kialakított ház később is többféle funkciót töltött be, volt még sínylők háza, tápház, menedékház, menház, szeretetház, aggok háza. A gyöngyösi hitközség legmódosabb tagjai életükben és halálukban is gazdagon hagyományoztak a közösségre vagyonukból jótékony célokra. 1857-ben Barna Fülöp 50 Ft., Barna Márkus 50 Ft., Braun Mózes 1858-ban 200 Ft összeget.
   Poroszlón „a mezőváros élénk kereskedelmi és pénzügyi élete a XIX. század második felétől megélhetést nyújtott az izraelita vallású kispolgárok számára, így számuk is ugrásszerűen nőtt, a Pesty-féle összeírásban 1864-ben már említést tesznek Poroszlón egy „zsidó zsinagógáról” is, ám ennek építési ideje nem ismert. Az akkor még mezővárosi rangot viselő település első rabbija az albertirsai születésű Bleyer Menáchem volt, majd Seltmann Sándor (1800-1860) következett, kinek fia Lajos Szegeden és Hódmezővásárhelyen volt rabbi. A század végén a hitközségnek már volt talmudórája, népiskolája, hédere és rituális fürdője.”[2]
   A kiegyezés után meginduló gazdasági fejlődésben, a megye gyáriparának, hitelintézeteinek, a mezőgazdaság modernizálásának történetében a zsidóknak betöltött szerepét az egyes részterületekre lebontva próbáltam meg érzékeltetni.