Heves megye zsidósága az 1830-40-es években a türelmi adó és az 1848-as összeírások tükrében 

Csak néhány maradt fenn azokból az adóösszeírási évekből, amiket a járási szolgabírók ellenjegyzésével a Sóhivatalok hajtottak be.[1] A katonai év november 1-től a következő év október végéig terjedt, így pl. 1833/34, vagy 1834/35 szerepel az íveken. Az is előfordult nemegyszer, hogy az előző évi adatokat a következő évben betűről-betűre átmásolták. Ebben az időben a kettős megyét három nagy járásra osztották; a Tarnai, a Mátrai és a Tiszai járásra. A Tszai járásban voltak Külső-Szolnok megye Jászságon és Nagykunságon kívüli települései is, pl. Szolnok, Fegyvernek, Mezőtúr. A későbbi Heves megyei Tiszai járásból mindössze nyolc település tartozott ide. Az összeírás nem mindig teljes, mivel Gyöngyös, Verpelét, Pásztó adatairól csak jóval kevesebb összeírási ív maradt fenn, mint a többi, kisebb településről. A Tarnai járásban a legteljesebb az 1833/34-es összeírás, amiben mindhárom nagyobb település adatai szerepelnek (lásd a. mellékletben). Az összeírás tartalmazza a családfők létszámát, az összes lakos számát, a fiú- és lánygyermekek, a rokonok, illetve a zsidó és keresztény szolgák és szolgálók létszámát, a foglalkozási megoszlást, amely a következő foglalkozási csoportokat tartalmazta: kereskedők: mercator, inventor, questor circumforence; iparosok: oppifex; bérlő: arendator (árendás, am. bérlő, haszonbérlő); peritus de pauperie, később ez bővült néhány rovattal. Az utolsó összeírás 1845/46-ban már magyar fejléccel készült.
  A gyöngyösi járásban az 1834/35-ös türelmi adó kapcsán készült összeírás 251 zsidó családot regisztrált. A zsidók összlétszáma itt 1197 volt, ellentétben Fényes Elek adataival. A 251 családban 309 fiú és 310 lány élt, ez természetesen csak a kisebb, önálló családot még nem alakított gyermekekre értendő. A foglalkozási megoszlás: 21 boltos, 110 vándorkereskedő, 24 iparos, 72 árendator (bérlő); 24 családfő élt a közösség kegyéből. Az adó is magas, 5.750 Ft volt. Gyöngyösön 120 családot, összesen 595 zsidó lakost írtak össze, 19 boltost, 52 vándorkereskedőt, 12 iparost, 21 árendatort, és 16 koldust, az egész közösség adója 2865 Ft volt, amely a járás egész adójának több mint felét tette ki. Ehhez hozzájárult az is, hogy a járás 21 boltosából 19 Gyöngyösön élt, ők voltak a legmódosabb emberek. Hirschl Hermannak öt családtagja volt, 150 Ft adót fizetett. Bekker Ábrahámnak kilenc tagú családja volt, 140 Ft éves adóval. Weinberger Joshua öt családtaggal 150 Ft adóval, Waiser Jakab kilenc családtaggal, 130 Ft adóval. Senfeld Mózes három tagú családdal, 125 Ft adóval, Hirschl Leopoldus kilenctagú családdal és 100 Ft adóval szerepelt az összeírásban. Vagyonuk alapján ők voltak a legtekintélyesebb emberek a közösségben. Laszky Adalbertus chirurgus is szerepelt az összeírásban, mindössze 40 Ft volt az adója. A Senfeld, Hirschl, Swajzer, Guttmann, Netter, Spitzer, Eisser, Kun, Braun családnevek ismétlődnek: vagy rokoni kapcsolatban álltak, vagy egymás után telepedtek be, vagy már itt születtek, és itt alapítottak egy családból többen is saját családot és egzisztenciát. A keresztnevek általában a hagyományos, bibliai nevek, kivétel: Adalbertus, Antoninus, Fhilippinus, Bernát. A szokásos német vezetékneveken kívül Csonka, Domonyi, Andrási, Aszódi, Domoszlai, Átányi, Igari, Bitskei, Csécsei nevek szerepelnek, az első kivételével valószínűleg a származási helyeik neveit kapták vezetéknévként.
  A következő legnépesebb település a járásban Pásztó: 59 családban 304 fő élt. Köztük Wohl Matthias boltosnak volt magasabb, 150 Ft adója. Rajta kívül 32 házaló, 10 iparos, 12 árendator és hat koldus családfő szerepelt az összeírásban. A legnagyobb családlétszám tíz volt. Általában német családnevek találhatók az összeírásban, néhány kivétellel: Bárkányi, Szécsényi, Szabó. Sok helyen írtak össze Kun vezetéknevűeket, mivel hallás után készült az összeírás. A Kunról valószínűsíthető, hogy a Kohn nevet magyarosíthatták az összeírók. Pásztón élt Lévi Dániel rabbi, aki ugyanakkor árendator is volt. Általában a közösségek nem voltak olyan vagyonosak, hogy eltarthassák rendesen a rabbijukat, a többi helyen is, ahol egyáltalán volt rabbi, az rendszerint árendator is volt. Valószínűleg a felesége és a családja végezhette a munkát. Régi vallásos szokás volt, hogy a nagy tudású Talmud tudósokat a családjuk eltartotta. A járás kisebb helységeiben, a Mátra területén többnyire csak egy-két zsidó család élt, általában árendából, valószínűleg a helyi kocsmát bérelhették, szatócsüzlettel együtt. Rendszerint sokgyermekes családok voltak. A szolgák számának viszonylag magas száma mutatja a társadalmi felemelkedés, a tőkeakkumuláció kezdeteit.
  A járásban még nagyobb létszámban Monostoron éltek zsidók: 32 családban 103 fő. Ebből 19 vándorkereskedő, 2 iparos, 10 árendáns, és egy koldus volt, általában 15-30 Ft adót fizettek. Hatvanban mindössze egy árendator élt; Jakob Klein, háromfős családjával 40 Ft adót fizetett. Egerben 1841/42-ben 34 család élt 162 fővel, a következő évben 41 család 198 fővel, az utolsó 1843/44-es összeírás szerint már 56 családban 306-an éltek. Ekkor 3 nagykereskedő, 11 kiskereskedő, 3 házaló, 2 iparos (az előző évben 5!), 1 nagybérlő és 23 kisbérlő, és 13 egyéb volt a foglalkozási megoszlás. A leggazdagabb Schwartz Stephan (István), akit ekkor nagykereskedőként írtak össze: a háztartásában 13 fő élt, 3 fia, 1 lánya, 6 rokona, 1 zsidó, 2 keresztény szolga. Ő volt a közösség vezetője is. 1650 Ft-os jelentős jövedelemmel rendelkezett. Még két nagykereskedőt ismert: Grajner Ludovicus és Totiszer Vilhelm, akik szintén magas, 1150, illetve 600 Ft adót fizettek. Az egyetlen nagybérlőnek Goldberger Jacobnak 1100 Ft jövedelme volt. A többségnek közepes; 100-250 Ft az éves jövedelme, a szegényebbeknek 40-50 Ft. Bródy Jacob, Bródy Sándor apja az első összeíráskor még csak házaló, a következő évben már 100 Ft, az utolsó összeíráskor már 440 Ft jövedelemmel rendelkezett, háztartásában 3 szolgája volt.
  Hevesen 1841/42-ben 31 családban 157 fő, két évvel később 37 családban 204 fő élt. Sok volt a jómódú ember. Rosenfeld Petrus kereskedő 1300 Ft, Stern Sámuel és Csonka Michael bérlők egyaránt 800 Ft jövedelemmel rendelkeztek. A két összeírás ellentmond egymásnak, mivel az elsőben 18 kiskereskedő és 1 házaló, míg a másodikban 8 kiskereskedő és 11 házaló szerepelt (utóbbi adatot tartom a reálisabbnak, mivel ebben az időszakban még inkább jóval több volt a házaló, és kevesebb a boltos kereskedő). Mindkét alkalommal 3 iparost írtak össze. Trencsén Fábián rabbinak 110 Ft volt a jövedelme, a két chyrurgusnak, (Hollander és Lővy) 680 és 550 Ft.
  Verpeléten 1833/34-ben még 44 családban 250 főt, hét, illetve nyolc évvel később már csak 36 családban 191, illetve 179 főt írtak össze. Az első alkalommal 5 kiskereskedőt, 25 házalót, 7 iparost, 11 árendást, 1841/42-ben 1 nagykereskedőt, 12 kiskereskedőt, mindössze 1 házalót, 3 iparost, 4 haszonbérlő, 4 bérest, ami ritkaság volt, és 10 egyéb foglalkozásút találtak. A leggazdagabb zsidó az összeírások szerint az egész megyében Groszmann Éliás volt, akit 1841/42-ben még nagykereskedőként, a következő évben már nagybérlőként írtak össze az első évben 1000 Ft, a másodikban már 7990 Ft jövedelemmel. Ő már valószínűleg nagyobb földterületet bérelhetett, az elsők között a megyében. Több Stern nevű jómódú családfő élt a településen; Márton árendás volt, Salamon kiskereskedő mindketten 1350 Ft jövedelemmel. Stern József kiskereskedő volt, 350 Ft-ot keresett egy évben. A létszámcsökkenés oka az egri letelepedési lehetőség lehetett.
  Tiszafüreden 1839/40-ben 33 családfőt és összesen 164 személyt írtak össze: 2 nagykereskedőt, 1 kiskereskedőt, 13 házalót, 6 iparost, 6 haszonbérlő, 3 koldust, és két egyéb foglalkozásút. A leggazdagabb nagykereskedő Ernst Gáspár volt 200 Ft jövedelemmel. Schőnfeld Mózes rabbi egyben haszonbérlő is volt, 140 Ft jövedelemmel. A többség itt szegény, heten 10-30 Ft, néhányan még ennél is kevesebb jövedelemmel rendelkeztek. A Tiszai járásban a Nagykunság és a Jászság miatt több kis településen is jelentősebb számú zsidó közösség élt, pl. Poroszlón, Tiszaigaron, Tiszaszőlősőn, Tiszabőn. A lakosok többsége házaló volt, akik a lakhatási engedélyt ki nem adó területekre jártak, és általában meglehetősen szegények voltak. Az 1850-es évektől fokozatosan át is települtek ezekre a területekre, illetve más nagyobb településekre, közöttük Tiszafüredre is. A mátrai járás kis falvaiban egy-két zsidó család élt, akik a helyi kocsmát bérelték a földbirtokostól. Ők is meglehetősen szegények voltak.
  1848. májusában Gyöngyös városa elrendelte a helybeli zsidó családfők és a családban élő férfiak és fiúgyermekek összeírását. Ezt sok más helyen is elkészítették, de kevés helyen maradt fenn. Ez az összeírás teljesebb, mint ami 1845/46-ban az utolsó türelmi adóhoz készült, mivel tartalmazza még a születési helyet is, és a felnőtt férfiak foglalkozásáról is többet lehet megtudni belőle. „A Szabad Gyöngyös Városában létező Izraelitaságnak öszveírási Jegyzéke 28 Mai 1848” 224 család adatait tartalmazza. A családokban élő 541 férfi közül 252 volt 16 évnél fiatalabb. A férfinépesség adatai alapján becsülhető, hogy a nők száma esetleg valamivel több is volt. A sok gyermekszülés miatt a nők halálozási aránya, ill. átlagéletkora nem volt annyival magasabb, mint napjainkban. A családfők közül 93 Heves megyében született, ebből 77 a városban, mindössze a harmada a felnőtt férfiaknak. A megyéből Pásztóról jöttek a legtöbben, hatan. 70 % a megyéből, illetve a környező megyékből való. Külföldön csak 18-an születtek: hatan Morvaországból, négyen Lengyelországból települtek ide. Ketten – ketten Galíciából, Csehországból, és Erdélyből jöttek, egy-egy családfő pedig Horvát-, illetve Németországból. A foglalkozási megoszlás: 110 kereskedő, közülük 21 boltos, 18 bőrkereskedő, házaló 16, 9 vászonkereskedő, 7 gyapjúkereskedő, 4 vegyeskereskedő és hajhász (az áru, ill. a vevő felhajtása, a bizományba kapott, illetve saját tulajdonú termékek értékesítése), 2-2 ló-, pálinkakereskedő, pántlikás, divatáru kereskedő. 1-1 hal-, liszt-, és ócskavas-kereskedő. Ötven iparos: 11 pálinkafőző, 8 szabó, 6 sapkakészítő, 5 tajtékpipa faragó és pipacsiszoló, 4-4 suszter, üveges és mészáros, 3-3 tímár és szobafestő, 2-2 szappanos, vattakészítő, bádogos, ecetgyártó, gombkötő. 1-1 serfőző, órásmester, ötvös, virslicsináló, gyufakészítő. Öt családot tartott el a hitközség. A hitközségi alkalmazásában 7 tanító, négy egyházfi: 2 sakter és 2 kántor és egy főrabbi, Wolf Lippe volt. A gyöngyösi zsidó családfők között volt még 3 vendéglős, 6 korcsmáros, 2 sebész, 2 orvos is, 5 napszámos és 1 katona, 6 tanácsos és 3 elöljáró. Egy bőrkereskedő fia Bécsben tanult orvosi tudományokat, egy másik bőrös fia pedig Pesten mérnöknek tanult.[2]
  Az összeírások átmeneti állapotot rögzítettek, a már korábban betelepült és a feudális társadalom kereteibe a lehetőségekhez képest beilleszkedett, megtűrt népesség helyzetét. A vagyoni differenciálódás, a tőkefelhalmozás már elkezdődött. Ebből a helyzetből indult jó két évtizeddel később az ország, illetve a terület modernizációjában fontos katalizátor szerepet játszó zsidóság.