Zsidók a megye vezetésében, illetve a legtöbb adót fizetők között

   A háború és a megtorlások utáni konszolidáció látszólag helyreállította a zsidó elit helyét és súlyát a megye társadalmában. 1923-ban a megyei közmunka és közlekedési bizottság tagja volt Eisele Vilmos földbirtokos, Nagyfügedről, a mezőgazdasági bizottságé dr. Alföldi Dávid, Kánitz Dezső Egerből és dr. Libisch Károly, Gyöngyösből. Az egri képviselőtestületnek ekkor 31 zsidó vallású virilis tagja volt, közöttük dr. Alföldi Mór ügyvéd, Lőw Béla bankigazgató, dr. Setét Sándor ügyvéd, a Kánitz család három tagja; Dezső, fia Gyula, és unokája, az ifjabb Gyula, mindketten ügyvédi diplomával rendelkeztek. [1] 1929-ben a legtöbb adót fizetők listáján a megyében az első helyen dr. Szmerecsányi Lajos egri érsek állt 175.505 pengő adóval, a negyedik helyen dr. Hirsch Albert, a hatvani cukorgyár, és a Hatvany család vagyonának kezelője 17.711, a kilencedik dr. Szigeti Pál csányi földbirtokos 13.381 pengő, 10. báró Hatvany Ferenc 13.181, a 12. helyen állt Polatsik Jenő nagykereskedő 11.585 pengő, a 17. helyen Kánicz Dezső egri bankigazgató 10.845 pengő adóval.
   A virilis listák azért nem tükrözték pontosan a vagyoni helyzetet, mert egyrészt csak a megyében szerzett jövedelem utáni adót tüntették fel, másrészt a diplomások adóját duplán számították. Így a listán lévő gazdag zsidó kereskedők helyzetét ez nem pontosan tükrözte, mivel nekik általában nem volt felsőfokú végzettségük. Ha megpróbáljuk ezt korrigálni, akkor a lista 17. helyén lévő Kánitz Dezső megelőzi a 4. dr. Hirsch Albertet, vagy Hatvany Ferencet. A lista első ötven helyén 13 zsidó nevet találunk, többnyire földbirtokosokat, illetve ügyvédeket, orvosokat, és bankigazgatókat. Az egész lista 468 nevet tartalmaz, ebből a nevek alapján 121 zsidó vallású személy azonosítható, az első százban 28, a másodikban 29, a harmadikban 23, a negyedikben 24, és a lista végén 17, tehát az egész lista 25,85 százaléka, ugyanakkor a megyében élő zsidó népesség 1930-ban a megye lakosságának mindössze 2,6 százalékát adta. 
[2]
   A következő virilis lista 1934. december 4-én jelent meg, ekkor közölték a megyei törvényhatósági bizottságba – amely a megye önkormányzati vezető szerve volt – megválasztott tagok névsorát is. Az 52 tag között a következő zsidó személyeket találtam: dr. Fischer Lajos egri ügyvéd, 14. Fleischmann Henrik domoszlói földbirtokos, 18. báró Hatvany Endre, 19. dr. Heller József egri ügyvéd, 30. Lőw Béla egri bankigazgató, 40. a gyöngyösi Rosenfeld Samu, 52. Reiner Adolf egri fakereskedő. A póttagok között szerepelt Balázs László hevesi és Engel Pál földbirtokosok is.
[3] Az 1939-es virilis listán a zsidó törvények miatt csak egyetlen, az I. világháborúban két magas kitüntetést szerzett dr. Fischer Lajos ügyvéd szerepelt.

Falusi zsidók, kisvárosi kispolgárok

   Írott források elsősorban a nagyobb településekről állnak a rendelkezésünkre. A kisebb falvakban élő egy, vagy több család életéről részben a nagyobb települések egyszerűbb foglalkozásokat űző zsidóságának élete alapján, részben a személyes visszaemlékezések alapján informálódhatunk.
   Patai József a
Középső kapu című művében a 19. század végi falvak, Gyöngyöspata és Szücsi egyszerű és mélységesen vallásos zsidó családainak életéről tudósított. Az író édesapjának szatócsboltja volt, reggeltől estig a vevőket szolgálta ki, de szülei kevés szabadidejüket a Talmud tanulmányozására fordították, a világi kultúra nem létezett számukra. Mindegyik boltos és kocsmáros zsidó családnak volt veteményes kertje, ami mellé némi földet béreltek, a szomszéd parasztoktól kaptak hozzá segítséget. Igyekeztek a keresztény szomszédaikkal a lehető legjobb viszonyt kialakítani, vevőiket maximálisan kiszolgálni. A hercegi erdőket kezelő, asszimiláns zsidó erdészt, bár vallástalan életmódjáért elítélték, de a nagy ünnepeken örömmel fogadták a kis imaházban. A katolikus elemi iskolában az erdész lányát ugyanúgy zsidóként csúfolták, mint a pajeszos későbbi írót.

Édesanyám, Szegő Ernőné Frisch Lenke 1913-ban született a Dél-Hevesben fekvő Tiszanánán. A település a viszonylag nagyobb falvak közé tartozott. Az itt élő zsidók száma a 19/20. század fordulóján volt a legmagasabb, 99, 1941-ben már mindössze 43 zsidó vallásút számoltak össze. Míg Heves megye túlnyomórészt katolikus vallású népességgel rendelkezett, a Tisza menti településeken nagyobb számban élt református lakosság is. Tiszanánán nagyjából fele-fele arányban élt a két keresztény felekezet, a lakóhelyen működött a szegregáció, elkülönült településrészeken éltek. Felekezeti vetélkedés, feszültség sokkal inkább volt jelen a két nagy keresztény felekezet között, mint a zsidók és a keresztények között. Unanerről számolt be az átányi születésű Kertész Imréné is. Ők egyedül voltak zsidók a faluban, ott is vegyes keresztény lakosság élt, és szatócsboltos zsidó családot nem érte semmiben sem negatív megkülönböztetés. Tiszanánán a két közösség önállü egyházi elemi iskolát tartott fenn. A zsidó gyerekek, így édesanyám és testvérei is a katolikus elemi iskolába jártak, ahol nem tapasztaltak negatív megkülönböztetést. Kisgyerek korukban együtt játszottak a Hangácson, a falu széli libalegelőn a keresztény gyerekekkel.

[1] Hevesmegyei compass. 1923. 151 l.

[2] Heves vármegye hivatalos lapja. 1929. 29 sz. 136 l.

[3] Heves vármegye hivatalos lapja. 1934. XII. 4. 205 l.

   A zsidók, mint a többi településen, itt is a falu közepén laktak, foglalkozásukból adódóan – kereskedő, iparos, kocsmáros – gazdasági érdekeik idekötötte őket. A falu a tiszafüredi járáshoz, a zsidó közösség a füredi izraelita anyakönyvi kerülethez tartozott.
   A felső sorban Frisch Jakab, ismeretlen rokon, Frisch Lenke, Frisch Miklós, unokatestvérük, Flecker Léni, nagynénjük, Flecker Mórné Frisch Ágnes, Hani néni, és az unokái Tiszanánán, 1933 táján.
   Nagyapám, Frisch József terménykereskedő (Demjén, 1864- Tiszanána,1941) volt. Nagyapja, Ádám Aser még a Pest megyei Domonyban született, édesapja, Jakab már a Borsod megyei Felső-Ábrányban. Ádám a családjával innen költözött Verpelétre, majd Egerbe, 1841-ben már Egerben élt, szintén terménykereskedő volt, Jakab még Verpeléten vette feleségül a gyöngyösi Hellenberg Lénit, akinek az édesapja tanító volt Gyöngyösön. Jakab két lánya még Verpeléten született, majd Deméndre (később Demjén) költöztek. Kilenc gyermekük született, de csak a két legidősebb lány, Mária (később Klein Sámuelné 1847-1881) és Ágnes Hani (1849-1934) sorsát lehet követni, és a nagyapámét, aki kései gyerek volt a családban. Ágnes Tiszanánára ment férjhez Flecker Mór szatócshoz, akinek korai halála után egészen idős koráig ő tartotta fent a boltot. Nagyapám szülei korai halála után került Tiszanánára, és későn, 40 éves korában nősült. Nagymamám, Klein Sarolta az 1904-ben kötött házasságukkor mindössze 19 éves volt, a Klein család apai ága egyaránt élt Heves és Borsod megyében, Boconád, Tarnabod, Nagymihály és Borsodivánka községekben. Sarolta édesanyja, Deutsch Mária tiszaörsi volt, édesapja Klein József kocsmárosként dolgozott.

Frisch József, Klein Sarolta és Mária lányuk 1922 táján 

  Tiszanánán a házaspárnak öt gyermeke született 1907 és 1915 között. A család mélyen vallásos életet élt, megtartották az ünnepeket és a vallási szokásokat, azonban nagymamám már nem hordott parókát, és a jiddis nyelvet sem használták, de sok kifejezés megmaradt a család szóhasználatában. Nagyapám jól beszélt németül, tájékozott ember volt. Sajnos ahogy sokan mások, ő is elvesztette a vagyonát az első világháború idején, amit hadikölcsönbe fektetett, a két világháború között nehezen tudta eltartani a családját. Életmódjuk a falusi módosabb parasztság és a kisvárosi polgárság életmódja között helyezkedett el. Patai József családjához képest már asszimiláltabbak voltak, sokban átvették a környezetük szokásait. Kötelező volt a cselédtartás, az utcán az asszonyoknak a kalap viselet. Ugyanakkor a cseléd családtagként szerepelt, más visszaemlékezések szerint is szívesebben mentek zsidó családokhoz cselédnek a parasztlányok. A hétköznapi élethez hozzátartozott a kenyérsütés, a tehénfejés, de ugyanakkor a rendszeres könyvolvasás is.
  A két fiú közül Miklóst 12 éves korában kereskedő tanulónak adták Egerbe, ott is dolgozott a második világháborúig, illetve a munkaszolgálatig, a Pollák Lipót textilcégnél. Ő túlélte a háborút, tiszafüredi menyasszonya, Herskovics Irén nem. Karcagra nősült, később Budapestre költöztek, leszármazottai Amerikában, Spanyolországban és Budapesten élnek. Jakab tipikus parasztzsidó volt, mentalitásban és gondolkodásban legalább annyira közel állt a falubeli parasztokhoz, mint hittestvéreihez. Ez a réteg, amelyből családunkban többen is voltak, nagyszerűen össze tudta illeztetni mély hitét a fél-paraszti életmóddal. Jakab munkaszolgálatos volt, a felszabadulás napján halt meg, legyengült állapotban volt, hirtelen túl sokat evett. Felesége, Gelber Kornélia, és 4,5 éves lánya, Ágika Auschwitzban haltak meg.
  Édesanyám nővére, Mária 17 éves korában, 1924-ben ment férjhez Klein Dávidhoz, aki 1901-ben Kunmadarason született, 11 testvére volt. Dávid egyaránt foglalkozott földbérlettel, gazdálkodással, termény-, bőr- és tollkereskedelemmel. 1929-ben költöztek Kunmadarasról Tiszafüredre, hét évvel később vásárolt a városka közepén egy százéves, nagy házat, amit átalakíttatott. Az egyik szobában és a padláson is terményt tartottak. Nagy konyha, különleges nagy üvegablakos veranda, spájz, kamra, egy nagy istálló, kocsiszín, baromfiól tartozott a házhoz. Szarvasmarhákat, lovakat, ökröket, baromfit, de még sertéseket is tartottak. Mintegy kétszáz hold földet és tanyát bérelt Tiszafüred határában. Keresztény barátjával, Szombati Kálmánnal közösen cséplőgépet vásároltak és bércséplést is vállaltak. Nagybátyám szívesen kockáztatott, nagy tételben vásárolt gabonát, bőrt, tollat, aminek következtében hol meggazdagodott, hol elszegényedett.
  A helyi ortodox közösség buzgó tagja volt, szívesen jótékonykodott, részt vett a szegény gyerekek felruházásában, szegény lányok kiházasításában, ugyanakkor időnként disznót is vágtak a tanyán. Dávidot többször behívták munkaszolgálatra, a gazdaságot a felesége, Mária és édesanyám, Lenke vezette. Így fokozatosan elfogyott a vagyon. Dávid 1945. február 15-én halt meg Donneskirchenben, flekktífuszban. A családból hárman élték túl a holokasztot, Miklós, édesanyám és Mária nővére. Édesanyámék húga, Olga 1941-ben ment férjhez Jánoshidára. Kisfiával, Vilmos Józseffel vitték a gázba.
  Máriát és Lenkét a tiszafüredi gettóból vitték el Auschwitzba, onnan Brémába romeltakarításra, majd Bergen-Belsenbe, ahol a felszabadulás után tört ki rajtuk a flekktífusz. Mivel azt gondolták, hogy nem maradt életben senkijük, ezért elfogadták, hogy a Svéd Vöröskereszt elvigye őket Svédországba, Lokabrunban lábadoztak, majd egy évig egy cipőgyárban dolgoztak Örebroban. 1946 végén tértek haza, attól fogva halálukig Tiszafüreden éltek. Édesanyám pénztárosként dolgozott, előbb Kunmadarason, majd Tiszafüreden. 1952-ben ment férjhez debreceni édesapámhoz, akinek az egész közvetlen családja elpusztult a holokausztban. Édeapám Szegő (Sauerbrunn) Ernő (1910-1978) megbecsült szabóként dolgozott a haláláig.
  A kisebb-nagyobb települések kisiparos-kiskereskedő zsidó családjai egyszerű vallásos emberek voltak, ugyanúgy küzdöttek a mindennapi megélhetésért, mint keresztény társaik. Igyekeztek betartani a vallásos szokásokat, az étkezési tilalmakat, elsősorban egymással barátkoztak, a zsidó egyesületekbe jártak, de a jó szomszédi kapcsolatok megvoltak köztük és a keresztények között. Ebben az időszakban már szinte csak magyarul beszéltek. Amíg az első világháború előtt ez a réteg is erején felűl igyekezett taníttatni gyermekeit, ebben az időszakban inkább a gyakorlatiasabb képzést adó és könnyebben elérhető polgári iskolát választották nekik. De ők adták a helyi kölcsönkönyvtárak olvasóinak elég nagy részét, jobban elterjedt közöttük az olvasás. A cselédtartás általános volt. Tiszafüreden a hitközség tagjainak rétegződéséről Kúti József nyugdíjas iskolaigazgató így határozta meg: „A százhúsz családból húsz emelkedett ki gazdagságával a többiek közül, a többség a megélhetés határán mozgott.”

A vallási és közösségi élet a két világháború között

   1929-ben az egri status quo hitközség elnöke Kánitz Dezső, a hitközség éves költségvetése 24.000 pengő volt.[1] Kánitz Dezső negyven évig állt a hitközség élén, 1938-ban bekövetkezett halála után Polatsik Jenő, a Kereskedelmi Rt. vezetője került a helyére. A rabbiszéket ebben az évben dr. Róth Emil foglalta el.[2] Az izraelita nőegylet a szegény gyerekek iskoláztatásának támogatását és a szegény lányok kiházasítását látta el, a Patronage egylet a lelenc gyerekekről gondoskodott. A Fillér egylet konyháján 40-50 vidéki szegény sorsú diák étkezett. Több jótékonysági kölcsönpénztár nyújtott kamatmentes kölcsönt a rászorultaknak.[3] Az egri Dalárda fontos funkciót töltött be a közösség életében, vezetője Fekete Soma textilkereskedő, az OMKE egyesület titkára volt.

[1] Magyar zsidó lexikon. 1929. 210 l.
[2] Az egri zsidók története. 1976. 24 l.
[3] Az egri zsidók története. 1976. 31 l.

Purimi álarcosbál a harmincas években az egri zsidó elemi iskolában és a status quo közösségben

 (A Klein-Lőw és a Székely család fotóalbumából)

Gyöngyösön, a leggazdagabb hitközségben Waldner Mihály kereskedő 1913-ban 1000 korona, Gottesmann Janka tanítónő 1932-ben 500 pengő, özv. Spitzer Lászlóné 1000, Spiegel Samu textilkereskedő 1937-ben szintén 1000 pengő adományt adott jótékony célokra. 1922-ben a feltámadó antiszemitizmus láttán Hirschl Antal és édesanyja Hirschl Ignácné összes vagyonukat a Szentegyletre és a Szeretetházra hagyták. A perlekedő rokonok miatt az örökség tönkrement. Rosenfeld Emil bankigazgató, a hitközség elnöke 1927-es végrendeletében gyöngyösi ingatlanait, gyöngyösoroszi uradalmát, – 1670 k. holdat – hagyta a hitközségre, azzal a kikötéssel, hogy az uradalom területén zsidó árvaházat, menházat, szeretetházat, nyári-téli üdülőtelepet, gyakorlati földműves-képző iskolát alakítsanak ki zsidó fiatalok számára. Az Aggok háza számára adott 43357 pengőt, amely végül is 1941-re épült fel, volt benne hét kétágyas, kettő négyágyas szoba, ebédlő, konyha, gondnoki lakás, fürdőszoba, gazdasági épületek. Adományokból összesen 52.891 pengőt kaptak, ebből 48.155 pengőt költöttek a házépítésre és berendezésére.[1]

[1] Jakab Jenő: A kórháztól az aggok házáig. Gyöngyös, 1943. 36 l.

A gyöngyösi zsinagóga tervei (MILEV gyűjteménye)

1917-ben, amikor az 1816-ban épült zsinagóga is leégett, a hitközség többi épületével együtt. 1920-ra sikerült ideiglenes imaházat és tisztviselői lakásokat építeni, majd újjáépíttették a rituális fürdőt, a vágóhidat, végül monumentális új templomot emeltek Gyöngyös város anyagi segítségével, Baumhorn Lipót tervei alapján.

A gyöngyösi zsinagóga avatása (MILEV gyűjteménye)

Ari Toth Müller képeslap gyűjteményéből

  1929-ben hat egyesület működött a hitközségen belül: Chevra Kadisha, elnöke Rosenfeld Emil, a Bikur Cholim, Batiszt József borkereskedő vezetésével, a Maszkil el Dal egylet, Gosztonyi Samu cukrász vezette, a Székely Jenő lapkiadó vezette Szandekoosz egylet, ez komasági segélyt folyósított. A Nőegylet elnöknője volt Schőnfeld Mórné Schwarc Magdolna, a Betegsegélyező Nőegyleté Barna Sándorné Minkus Eleonóra. Több híres rabbi származott a településről: Hoffer Ármin (Gyöngyös, 1870. – Budapest, 1941.) bölcseleti doktor, rabbi, szemináriumi tanár, Schweitzer József anyai nagyapja. Silberfeld Jakab (Gyöngyös, 1878. – Auschwitz, 1944) békéscsabai főrabbi, egyházi író. Klein Dezső (Gyöngyös, 1874 – ?) bölcseleti hittudós, eperjesi rabbi. Klein József (Gyöngyös, 1866 – Kassa, 1914) kassai főrabbi. A hitközség 1929-es éves költségvetése 57.460 pengő volt, amelyből “filantropikus és szociális” célra 11.600 pengőt fordítottak.[1]

[1] Magyar zsidó lexikon. 1929. 331-332 l.

A füzesabonyi zsinagóga képeslapon

   Erdőtelken 1924-ben már mindössze nyolcan éltek, az Egyenlőségben jelent meg a hitközség felhívása: a templom állapota romlik, korábban Blumenthal Sámuel volt a rabbi.[1] Füzesabony egészen az 1930-as évekig az egri hitközség fiókintézménye, ekkor 56 család tartozott hozzá, Klein Sándor volt a rabbi, a hitközségi elnök Weisz József.[2] Hevesen 1929-ben dr. Friedmann József volt a főrabbi, a hitközség elnöke Szőke Ernő, az éves költségvetés 16.495 pengő, nőegylete és leányegylete volt. Az 1867-ben épült templomot 1925-ben újították fel. Anyakönyvi területéhez 11 község tartozott.[3] Az izraelita elemi népiskola igazgatója Ackermann Gyula.[4]
   A pásztói hitközségben, 1924. november 6-án iktatták be hivatalába ünnepélyesen Deutsch Jenő főrabbit, „zamatos magyar nyelve feltűnést keltett a város más felekezetű polgárai között is, és megható lelkes fogadalmával, melyben ragaszkodását jelentette be minden hazai röghöz.” [5] 1929-ben a hitközség elnöke Wohl Sándor földbirtokos, és bankigazgató. A hitközség éves költségvetése 12.000 pengő volt. Anyakönyvi kerületéhez tartozott Tar, Hasznos és Szurdokpüspöki.[6] 1936-ban Müller Sándor a főrabbi. 1936-ban Pétervásárán mindössze 57 zsidó élt, mégis volt rabbijuk, Reinitz Sámuel személyében. Poroszlón a 154 fős hitközség elnöke Jólesz Sámuel, az Izraelita Nőegyleté özv. Frank Józsefné. 

[1] Egyenlőség. 1924. III. 8. 11 l.
[2] Hevesvármegyei ismertető és adattár. 1936. 483 l.
[3] Magyar zsidó lexikon. 1929. 362 l.
[4] Heves vármegyei ismertető és adattár. 1936. 380 l.
[5] Egyenlőség 1924 XII. 20. 37 l.
[6] Magyar zsidó lexikon. 1929. 685 l.

  Hatvanban a hitközségi elnök 1929-ben Blumenthal Béla bankigazgató volt, a hitközség éves költségvetése 21.260 Ft, amelyből 16.000 pengőt fordítottak jótékonysági és szociális célokra. A hitközség ebben az időben hat alapítványt kezelt.[1] 1932-ben megerősítették Blumenthal Bélát hitközségelnöki tisztében, alelnöknek Bródy Mórt, a hatvani cukorgyár ügyvezető igazgatóját választották.[2] Blumenthal Béla 1868-ban született Hatvanban. Édesapja Blumenthal Dániel földbirtokos, a Hatvanvidéki Takarékpénztár egyik alapítója. Blumenthal Béla középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, majd fakereskedői tapasztalatait Erdélyben szerezte meg. Hatvanban először fakereskedőként dolgozott, majd 1894-től dolgozott a Hatvanvidéki Takarékpénztárban, 1909-től ügyvezető igazgató, majd vezérigazgató. Részt vett a cukorgyári munkáslakás építésben, a Béla-telepen tizenöt házat építtetett. 1929-ben tagja volt a helyi képviselőtestületnek, és a megyei törvényhatósági bizottságnak is. Fakereskedő cége 1944-ig állott fenn.[3] 1906-tól dr. Adler Vilmos volt a főrabbi. 
  Tiszafüreden Kúti József így emlékezett a két világháború közötti vallási életre: „Igen szép templomunk volt…A templom udvarán lakott a főrabbi, megboldogult Strasszer Sámuel. Ott volt egy külön kis templom, a Bét Hámidrás (a tanulás háza), ahol istentisztelet is volt és itt tanította az ország különböző részeiből érkezett ‘jesíva’ növendékeket. Csodálatos ember volt. Nagy talmud tudós és csupa szív ember. Jövedelmének jelentős részét a szegényeknek adományozta. Az egész községben köztiszteletben állt. Tiszaigar, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, Egyek, Tiszacsege, Tiszaderzs, Poroszló vallási felügyeletét is ellátta.” [4] Várkonyi Endre: „.. Volt néhány nagyon vallásos ember, aki bármikor ment el az ember a templom előtt, az vagy ment a templomba, vagy jött a templomból, vagy bent ült a templomba; ez a három eset lehetséges. Azon kívül a nagy többség, általában csak péntek este, szombaton járt a templomba, még a nagyapám is, aki pedig nagyon vallásos volt, inkább otthon imádkozott. Érzésem szerint voltak jó néhányan, akik csak azért mentek el templomba, mert ez úgy illett akkor. Ez benne volt a társadalmi szokásokban”.[5]             

[1] Magyar zsidó lexikon. 1929. 452 l.
[2] Hevesvármegye. 1932. 14. sz. 7 l.
[3] Hevesvármegye újjáépítése Trianon után. 1929. 196 l.
[4] Kúti József ny. iskolaigazgató visszaemlékezése. Debrecen, Liszt F. út 10.
[5] Várkonyi Endre ny. újságíró visszaemlékezése. Budapest, Üllői út 136.

Az egri izraelita kultúrház belülről 2005-ben, az eredeti freskókból ennyi maradt

   A más színterekről kiszorult zsidók a nagyvárosokban, Gyöngyösön és Egerben saját kultúrházat hoztak létre. Gyöngyösön 1932. május 23-án avatták fel a helyi kultúrházat, amelyet dr. Hajdú Béla kezdeményezésére, Kálmán László építész tervei alapján építettek. A Gyöngyösi Népújság tudósítása szerint: „A megnyitó műsor méltó volt a kultúrház architektonikus szépségéhez. Első szám gyanánt Grünberger Bernát karvezető dirigálásával előadta az énekkar a „Hiszek egy Istenben”-t és a 122. zsoltárt, majd dr. Hajdú Béla megnyitó beszéde következett, elmondotta, hogy mennyi nehézség állott útjába a kultúrház építésének, majd programot adott. Ezután Révi Pál ismertette a modern héber lírát ügyes előadásában. Feigl L. Hermann főrabbi “Régi patinás eszmék új, modern köntösben címmel tartott emelkedett szellemű és magas nívójú előadást.” Az újabb énekkari szám után Deutsch Jenő előadásában Karinthy Frigyes, illetve Nóti Károly egy-egy vígjátékát adták elő a hitközség ifjú és lelkes amatőr színjátszó tagjai, nagy sikerrel. A záróbeszédet Rusz Jakab hitközségi elnök tartotta, majd a fiatalság táncolt”.[1] 
   „1931-ben 146 zsidó élt Verpeléten,[9] zsinagógát, iskolát és egy jesivát, azaz vallási tanulmányi központot tartottak fenn, amelyet Yosef Asher Pollack rabbi (1888-1944) (a She’eris Yosef Asher szerzője) alapított. 1935-ben a jesiva diákjai több mint 100 fiút számláltak, akiknek többsége a közeli városokból érkezett. Ezek a fiúk a helyi zsidók otthonában étkeztek. Samuel Feuerstein (1894-1983) Massachusettsből (Egyesült Államok) adományozott pénzt egy új épületre, amelyben a Bét Midrás és egy kollégium kapott helyet. Minden kollégiumi szobába mosdót és zuhanyzót építettek, bár a városban még nem volt vízvezetékrendszer, és a vizet szivattyúkból húzták.
   A jesiva alapkőletételére számos vezető környékbeli főrabbi, valamint több száz volt jesiva diák és a közvetlen környékbeli városokból érkező több ezer zsidó részvételével került sor. A résztvevők között jelentős volt az egri Moshe Sofer (II.) rabbi, akinek két fia is a jesivában tanult [10].
   A német megszállás radikális fordulatot hozott a verpeléti zsidóság számára. A jesivát 1942-ben kormányrendelettel bezárták, és a diákok közül sokakat kényszermunkás zászlóaljakba soroztak be.”[2]

[1] Gyöngyösi Népújság. 1932. V. 26 2 l.
[2] https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_the_Jews_in_Verpel%C3%A9t letöltve: 2021.09.02.

A verpeléti ortodox jesíva tanulói[1]

[1] http://magyarzsido.hu/index.php?option=com_catalogue&view=detail&id=864