Heves megye
Heves megye a múlt század elején [1]
A honfoglalás idején keletkezett, először Pata-Heves-Újvárnak nevezett megyét a török hódoltság idején olvasztották össze Külső-Szolnok vármegyével, illetve Szolnok megyének azzal a részével, amely sem a Nagykunsághoz, sem a Jászsághoz sem tartozott. E két utóbbi terület külön önkormányzattal rendelkezett, nem állott megyei fennhatóság alatt egészen 1876-ig, amikor megszüntették önálló jogállásukat, egyúttal külön választva a két megyét. A mai területen kívül a Tiszántúlról Heves megyéhez tartozott 1950-ig Pásztó és a Tiszafüredi járás hat települése. Eger a 18 – 19. században a Pestről Miskolc felé vezető kereskedelmi út egyik fontos állomása volt, tiszta körzetében 25.000, megosztott körzetében 176.000 lakos élt. Ennek ellenére, akárcsak Gyöngyösnek, inkább regionális, megyei jelentősége volt. A városnak nem sikerült szabad királyi városi címet szereznie, 1695-ben az Fenessy György egri püspök, a város földesura a később a nevéről Fenessy egyezménynek nevezett szerződéssel Egert a korábbinál földesúri városként jóval kedvezőtlenebb jogi helyzetbe hozta. Ebben az egyezményben azt is kikötötte, hogy a városban csak katolikus vallásúak lakhatnak. Ebből adódóan a törökök kiűzése után ott élő református vallású hajdúk nagyrészt elhagyták a települést, az ún. görögök (eredetileg szerbek, makedónok, stb.) szintén vagy elköltöztek vagy áttértek a görög katolikus vallásra, illetve a később betelepülők több évtizedes harc árán elérték, hogy a városban vallásuk elfogadott legyen. A 18. században szinte egész Európából érkeztek Egerbe iparosok és kereskedők szerencsét próbálni, azonban jelentős részük tovább költözött. A város lakosságának mintegy fele lehetett magyar származású. Az egész korszakban nem könnyű nevük alapján megkülönböztetni a zsidó és a német származású lakosokat. Eger és Gyöngyös fontos kereskedelmi központ volt az 1870-es évekig. Az újonnan kiépített Pest-Miskolc vasútvonal elkerülte mindkét várost, ez mindkét város gazdaságára nagyon előnytelen hatással volt, igazán komoly ipar nem tudott kiépülni. A szárnyvonalak hamarosan megépültek, de nem tudták a fővonalat pótolni. Eger város lakossága hosszú harcot folytatott a szabad királyi városi rangért az egri püspökkel, majd érsekkel, de a végleges felszabadulás a földesúri függés alól csak 1854-ben következett be, rendezett tanácsú várossá az 1886. évi XXII. tc. alapján vált. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy amíg 1780-ban a 16.000 lakosú város a 8. legnagyobb volt Magyarországon, addig az 1869-es népszámlálás adatai szerint 19.150 lakosával már csak a 20. helyet foglalta el.
A város életét, jellegét elsősorban közigazgatási, megyeközpont jellege, és iskolavárosi volta határozta meg, a századfordulóra csendes, nyugodt légkörű, klerikális kisvárossá vált, 1930-ban a városban 4.139 közalkalmazott élt.
[3]
Akárcsak a megye, úgy mindkét város gazdasága egyaránt a mezőgazdaságra épült. A gyöngyösi és az egri borvidék szerepe alapvető volt a megyében. A 19. század második felében számtalan természeti katasztrófa sújtotta a lakosságot, a mezőgazdaságra és a megye életére a leginkább negatív hatást a századvégen a filoxéra tette, amely a virágzó szőlőültetvényeket és ezzel a nagyszámban ebből élő lakosságot is tönkretette. Az 1890-es években indult meg amerikai alanyokkal az újratelepítés. 1895-ben 5166, 1930-ban már 24.822 kat. holdon termeltek szőlőt a megyében. A kiegyezés utáni „gründolási láz” az 1880-as, 90-es évekre érte el a megyét, hitelintézetei, nagyobb iparvállalatai is ebben az időszakban alakultak, ekkor alakultak ki a polgárosodás alapvető gazdasági, társadalmi feltételei. Az első világháború jelentette az újabb katasztrófát a megye gazdasága számára, a trianoni békeszerződés következtében a mezőgazdaság és az erre épülő élelmiszeripar nagyüzemei elvesztették piacuk nagy részét. A konszolidáció és a kisebb mértékben meginduló gazdasági fejlődést után a nagy gazdasági válság ismét visszavetette a megye fejlődését. Heves megye lakossága vallási szempontból döntően katolikus volt. A több megyére, illetve országrésznyi területre kiterjedő egri püspökség, majd érseki egyházmegye dominanciája az erősen katolikus szemléletű nagyobb városok polgársága, az egri érsek és a papság hozzáállása nagymértékben megszabta nemcsak a zsidóság betelepedési, majd beilleszkedési lehetőségeit, hanem az egyéb vallású, pl. görögkeleti, vagy református lakosság életlehetőségeit is. A református vallású lakosság elsősorban a Tiszántúlon elterülő településeken élt. Az 1900-as népszámlálás szerint 235.645 fő élt a megyében, a katolikus vallású lakosság 88,2 %,
„…az izraeliták számaránya az országos átlaggal egyező.“
[4]
1. táblázat Heves megye lakosságának vallási megoszlása és arányszáma 1900-ben [5]
