A Heves megyei zsidó közösségek felekezeti életéről az első közvetlen adat a már említett gyöngyösi Chevra Kadisa megalakulása 1795-ben. Már az XVIII-19. századi összeírásokban megtalálhatjuk a nagyobb hitközségeknél tanítók, természetesen vallásoktatók, rabbik, és egyéb vallási alkalmazottak neveit (sakter, azaz metsző, kántor, templom szolga, stb.) A nagyobb közösségekben a vallási élet elsődleges színterei mellett (templom, imaház, vallási iskolák) a segély- és kulturális szervezetek széles választéka alakult ki és állt a tagok rendelkezésére az egész időszakban. A 19. században a kisebb közösségek is tartottak fenn legalább egy kisebb imaházat saját, vagy bérelt házban. A nagyobb közösségek a nagy zsinagóga mellett egy kisebb imaházat is működtettek, vagy egymás mellett két templomot, mint Gyöngyösön. A zsinagógát csak a nagy ünnepeken használták, hétköznapokon és a szombati ünnepen elég volt az imaház. Az imaházban folyt a jesíva[1] növendékek oktatása is. A megyében több helyen volt jó nevű jesíva, így Egerben, Tiszafüreden, Pásztón és Verpeléten. „A zsidó vallás legszebb feladatai közé tartozott mindenkoron a betegek ápolása.”[2] A Chevra Kadisa a betegek ápolását, gondozását, a halottak méltó eltemetését, megsiratását, gyászolását szolgálta.
   A belépési összeg nem volt kevés. Gyöngyösön a 19. század elején 150 Ft, tehát csak jómódú, tekintélyes emberek tudtak belépni. A század elején 21 tagú testület vezette a hitközséget, az 1830-tól vezetett jegyzőkönyvek még 1929-ben megvoltak. A hitközség vezetőségének választása mindenütt évente, általában december végén történt meg. A vallási egyesületek leggazdagabb választékával a gyöngyösi közösség rendelkezett.

Az egyes helyeken letelepedett zsidók igyekeztek minél hamarabb temetkezési helyet szerezni a közösség számára, amit talmudi előírás szerint mindig a településen kívül, a szélétől számított legalább ötvenrőfnyi távolságban helyezték el.[1] Verpeléten már 1628-ból maradt fenn sírkő, a tiszafüredi temetőben a legrégibb sírkövek az 1770-es évekből valók[2], a hevesi zsidó temető már az 1783-as katonai térképen megtalálható. Gyöngyösön 1803. áprilisában „a Bíró deputáns urakkal kint lévén a Mérges mellett egy gödrös helyen in figura quadrata 274 quadrát ölet az Zsidóknak temetőnek, mellyet hogy ők minden el halasztás nélkül felárkoltassanak, nékik imponáltatott.”[3]
  Ez az első adat és már népesebb közösségre utal. 1837-ben a temető megnagyobbítására a hitközség 1600 négyszögöl területet kért a város, de ez városközeli volt, így a nyugati részen jelöltek ki területet. 1840-ben megengedték, hogy kőfallal vegyék körül a temetőt.[4] Ebben az időben már olyan jó anyagi viszonyok között volt a hitközség, hogy tagjainak már nemcsak segélyt, hanem kölcsönöket is adott.

A korábbi elutasított kérelmek után, 1813-ra, illetve 1816-1820-ra tették az első állandó zsinagóga megépítését a Nagy-patak partján. Ettől délre, az Orczy-birtokon nagyobb számban élő zsidó lakosság letelepedési területe kapcsolódott. A 1815-ben, a földbirtokosoktól hálából megkapott ingatlanvásárlási jog kapcsán az 1816-os évszám a valószínű. Az épületet Rábel Károly helyi építőmester tervezte, már 1826-ban átalakították. Külső mérete 12,60×28,30 m, párkányának magassága 8,50 m. A nyitott, árkádos előtér mögött a női karzat lépcsőháza fogta közre az előcsarnokot, amelyen keresztül a zsinagógai térbe lehetett jutni. A női karzat a nyugati oldalon, az előcsarnok és a két lépcsőház közötti területet fogta közre és mintegy két méterrel a belső térbe is belenyúlt. Homlokzatáról az első képeslapok már 1889 előtt elkészültek. Mindegyiken jól látható a háromtengelyes, a homlokzatot fejezetes lizénával összefogott klasszicista architektúra, amelynek frízén az egykori héberbetűs felirat magyar szövege: „Jöjjetek kapuiba hálaszóval, udvaraiba dicsérettel.” (Zsoltárok 100:4).[1] 1845-ben nyitották a rituális vágóhidat, amelyre egy városi tanácsos felügyelt. 1847-ben Hirschl Leopold és Weiser Leopold voltak az elöljárók.[2]

A templom a 19. század elején épült a település fő utcáján a római katolikus templom közelében, klasszicista stílusban. 1911-ben bontották le az új zsinagóga megépítése előtt. Egy század eleji képeslapon maradt fenn róla az egyetlen ábrázolás. Az első rabbiról, Schőnfeld Mózesról az 1839/40, és 1840/41-ben készült összeírásokból és a Magyar zsidó lexikon róla szóló szócikkéből tudunk.

Egerben már az 1830-as években kialakítottak egy temetőt a hatvani hóstya (német Hochstadt am. felsőváros) szélén elterülő legelőből. A kezdetben 300 négyszögölnyi területet folyamatosan bővítették.[1] A hitközség 1841-ben alakult meg, a Chevra Kadisa 1843-ban.
  1851-ben már 1600 Ft-ot kölcsönzött a hitközségnek templom építésére. A zsinagóga épület alapterülete 11,91×24,88 m, a telek eredeti nagysága 502 m2. „Az Eger patak partjáig közvetlenül kifutó klasszicista épület mértéktartóan egyszerű. Külső párkánymagassága 8,10 m, keleti homlokzata oromzatos, tetőzete a nyugati végén kontyolt. Gerincének magassága 13,93 m… Az épület bejárata az északi oldalán lévő előcsarnokba vezethetett, ahonnan a zsinagógai térbe lehetett belépni. A nők karzatának lépcsőházához külön bejárat nyílt. A zsinagógai tér az 1924-es átépítés után is valószínűleg az eredeti nagyságában maradt. (9,95×13,83 m.) A női karzat a belső tér nyugati előcsarnoka fölött húzódott.”[2] A zsinagógát az első világháború után kultúrházzá alakítottak át. „A hitközség első rabbija Josef Hirsch Weiss volt. Negyvenéves korában, 1846-ban került az egri rabbiszékbe Nyitra megyéből s mint a Felvidéken uralkodó ú. n. “oberlandi” ortodox szellem buzgó képviselője hevesen ellenezte a chászid mozgalmat és a vallási reformra irányuló mozgalmat egyaránt…Fia, rabbi Áháron Weise a New Yorki konzervatív irányzatú Jewish Theological Seminary egyik alapítója volt, az ő fia, Stephen S. Weise reform rabbi, a cionizmus amerikai úttörője, kora egyetemes zsidóságának kiemelkedő vezéregyénisége lett.”[3]