Az antiszemitizmus a harmincas években, zsidótörvények, gazdasági és társadalmi ellehetetlenítés 

1932-ben Szentivány Farkas gyöngyösi földbirtokos, képviselő írta a Hevesvármegye c. megyei lapban: „A városi polgárság fegyelmezett, sok esetben kultúrában előbbre van, és anyagiakban függetlenebb, mint a történelmi osztályok. Csak miután sok benne az idegen elem, a nemzeti érzés még nem elég erős nála, s politikai iskolázottsága, gyakorlata híján sokszor nem látja meg a nemzet egyetemes nagy érdekét.”[1] Az idegen elem – ez a kifejezés a korban rendszerint a zsidókra vonatkozott. A harmincas években a gazdasági válság, majd a külpolitikai helyzet változása, a németekhez való kényszerű közeledés nyomán egyre jobbra tolódó belpolitika következtében ismét megnövekvő antiszemitizmus és a szinte hisztérikus félelem a bolsevizmustól évekig tartó botránysorozatot okozott. 

   Dr. Gondos Miklós orvos a Tanácsköztársaság idején tagja volt a munkástanácsnak és az egészségügyi szakosztálynak, valamint sorozott a vörös hadsereg számára. Tizenhét esztendő után azért indította meg a rágalmazást hajszát Gondos Miklós ellen a polgármester, mert Czinhóbel Károly dr.-nak, -a pártfogoltjának főorvossá való választását akarta minden eszközzel előmozdítani. Ez a magyarázata annak az igazságtalan hajszának, amelyet Gondos Miklós ellen indítottak. Részletesen foglalkozott az orvos kommün alatti szerepével és megállapította, hogy Gondos Miklós több túszt mentett ki a fogságból, saját testi épségének és életének kockáztatásával. Amióta a vádlott látja, hogy ügye a bíróság előtt rosszul áll, különböző fogásokkal igyekszik a közhangulatot maga mellé terelni, vörösre festette az orvos házát, nap­nap után rendez maga mellett tüntető felvonulásokat.
   A polgármester megakadályozta a Tanácsköztársaság idején szerepet vállalt dr. Gondos Miklós kinevezését a városi alapítványi kórház orvosának. Gondos beperelte a polgármestert, de a pert elvesztette. Mindez még nem teljesen a tárgykörünkbe tartozna, de a per utáni nagy ünneplés 1936. december 18-án már igen, jól jellemzi a kor hangulatát: „Ezrekre menő tömeg vonult a polgármester lakása elé, akit a prépost-plébános kíséretében négylovas díszhintón vittek át a lelkes tömeg éljenzése közben, a városházán tartott díszgyűlésre.” Itt Magrin Adorján prépost plébános mondott beszédet, amelyben kifejtette, hogy “meg kellett már egyszer mutatni, hogy Gyöngyösön a keresztény nemzeti gondolat az úr”. [1]
   Poroszlón „a zsidó, a református és a katolikus felekezet viszonya az 1930-as évekig rendezett volt. Ekkor azonban az egyre növekvő feszültség jeleként egy vérvádper körvonalai bontakoztak ki, mely azonban szerencsés véget ért. A faluban egyre többen beszélték, hogy összefüggés lehet abban, hogy eltűnt egy borsodivánkai keresztény lány, akit a poroszlói zsidó metszőhöz (sakter) küldtek egy libával. Azt feltételezték, hogy a lányt a metsző kisebb, fogyatékkal élő fia csalta be, hogy vérét a zsidók a maceszba keverhessék. Németh Lajos jegyző azonban nem hitt a szóbeszédnek, s később a lány is előkerült, így a vérvádper hamar elült.
   A második világháború előestéjén a poroszlói zsidó hitközség 156 tagot számlált, elnökük Jólesz Sámuel volt, a nőegyletet özv. Frank Józsefné vezette. A világháború második évében, 1941-ben csak 128 zsidó lakos élt a nagyközségben, mely alig 2,5 százaléka volt az 5142 lakosú településnek, ám zömmel ez a csekély réteg jelentette a helyi kerekedő-kisiparos polgárságot Poroszló társadalmában.
   Jellegzetes poroszlói élet és zsidósors bontakozik ki dr. Jólesz László írásából. Családja a dédapa időszakában költözött a Tisza-menti településre, a család a Vasút utca 645. szám alatt élt. A dédapa dr. Jólesz Áron Morvaországból települt Magyarországra. Poroszlói sírkövén a zsidó temetőben héberül ez áll: „Igaz ember, hű orvosa mindenkinek.” Dr. Jólesz László édesapja, Jólesz József asztalos és temetkezési vállalkozó volt, édesanyja Frank Etelka egy kereskedést vezetett. A vásárban saját bódéjuk volt. A fiatal Jólesz László a katolikus iskolába járt, egyetlen zsidó gyerekként ült az osztályteremben. Így részt vett a katolikus hittanórákon a többiekkel együtt és ebből soha semmi problémája nem adódott. Saját vallását a hétvégeken gyakorolta. László a polgári iskolát Poroszlón végezte, mely ebben az időben egy családi házban működött. Az iskolában nem voltak szemléltető eszközök, de a lelkes, elhivatott tanárok minden lehetőséget megkerestek, hogy megalapozzák a gyerekek tudását. Hiába, hogy László orvosnak készült, a „Numerus clausus” törvény megpecsételte a sorsát, így nem tanulhatott tovább. Néhány évig nagybátyja, Frank Géza mellett terménykereskedéssel foglalkozott, majd apja mellett kitanulta az asztalos mesterséget. Mivel érettségije volt, Tiszafüreden levizsgázhatott ebből a szakmából. Ennek hasznát akkor látták, amikor édesapját behívták munkaszolgálatra, s ő maradt a műhelyben.
   „A poroszlói zsidók sem viseletükben, sem viselkedésükben nem ütöttek el a falu többi lakosaitól, köztük is voltak jobb módúak és szegények, de aki jobb módú volt, az sem élt fényűző módon, s aki szegényebb volt, méltósággal, tisztességgel viselte sorsát. Amiben mégis eltértek a falu más lakosaitól, az a vallási törvényeik betartásából eredt, de ez Poroszló népe szemében természetes volt. Elfogadták, hogy a zsidók szombaton nem nyitják ki boltjaikat, nem mennek a műhelyeikbe dolgozni, hogy délelőtt istentiszteletük van, hogy saját hagyományaik szerinti ételeket esznek és hogy a „sakter”, azaz a metsző ügyel arra, hogy a baromfi, a marha húsa megfeleljen a szigorú vallási követelményeknek. Sok és tiszta kapcsolat formálódott a hosszú évtizedek alatt a poroszlói zsidók és nem zsidók között. Gyakran a közös hadseregbeli élmények fűzték szorosra a barátságokat, és mindig volt mit mesélni arról, hogy és mint volt „katonáéknál.” Jellemző volt az is, hogy a zsidó húsvéton a peszáhon, kovásztalan kenyeret, „pászkát” ettek. Ebből mindig küldtek legkedvesebb keresztény barátaiknak kóstolót. Amikor ez a nyolcnapos ünnep elmúlt, a keresztény barátok frissen sült kenyérrel viszonozták az ajándékot.”[2]

***

A harmincas évek végére, az Anschluss után, a nácizmus előretörésével, és a jelentékenyen megnőtt német-magyar gazdasági, politikai kapcsolatok következtében a jobboldali nyomás erőteljesen megnőtt. A kormánypárt ekkor még igyekezett a szélsőjobb ellen is fellépni. A Magyar Nemzetiszocialista Pártnak – Szálasi pártjának jelentős szervezete volt Gyöngyösön, mivel Szálasi korábban egy ideig a városban volt katonatiszt. 1938 elején a pártot a kormány államellenes jellege miatt betiltotta, Gyöngyösön február 22-én éjszaka házkutatást tartottak a városi orvos, egy vezető ügyvéd, és egy városi tanácsnok lakásán. [3] Az első zsidó törvény, az 1938. évi XV. tc. „A társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról” címet viselte. Az értelmiségi pályákon és a szabadfoglalkozásokban 20 %-ban maximálta a zsidók részvételi arányát, megszüntetve ezzel a jogegyenlőséget.
   A Gyöngyösi Baross Szövetség a „keresztény vevő és eladó egymásra találása céljából alakult” 1939 elején. Kezdetben iparosok és kereskedők, majd orvosok és ügyvédek is csatlakozhattak hozzá. 1939-ben könyvet jelentettek meg, amiben felsorolták a keresztény iparosok és kereskedők névsorát.[4] Nyolc orvos, 1 fogorvos, 1 állatorvos, 5 ügyvéd is szerepelt a névsorban. A szélsőjobboldali fajvédők hamarosan a Nyilaskeresztes Pártban tömörültek, két gyógyszerész, majd egy orvos volt a vezetőjük. Jelentős befolyásuk volt a városban a kispolgárság és a szegény paraszti rétegek között.[5] Heves megye hivatalos lapja 1939-ben közölt megyi virilis listáján már csak dr. Fischer Lajos egri ügyvéd szerepelt, mivel ő magas első világháborús kitüntetése miatt kivételt képezett.[6]
   Nem véletlen, hogy a mozgalom vezetői a középosztály kulcspozícióban lévő tagjaiból kerültek ki. Ebben is látszik a modern antiszemitizmus egyik legfőbb indítéka, a gazdasági versenytársak elleni harc. 1941-ben Gyöngyösön a leginkább megfizetett, legmagasabban kvalifikált értelmiségi pozíciókban még mindig a zsidó származásúak voltak többségben:                  

   Az un. második zsidótörvény 1939. IV. tc. a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról május 5-én lépett életbe. Ebben a zsidóság fogalmát már nem vallási, hanem faji alapon határozták meg: „zsidónak kell tekinteni azt, aki ő maga vagy akinek legalább egyik szülője, vagy akinek nagyszülői közül legalább kettő a jelen törvény hatálybalépésekor az izraelita hitfelekezet tagja vagy a jelen törvény hatálybalépése előtt az izraelita hitfelekezet tagja volt úgyszintén a felsoroltaknak a jelen törvény hatálybalépése után született ivadékait.”
  20 %-ról már 6 %-ra akarták leszorítani az értelmiségi és egyéb pályákon a zsidóság részvételét, akkor, amikor a háborús pályára lépett gazdaságnak minél nagyobb szüksége volt a gazdasági szakemberekre. Ezért a rendelkezéseket csak részben tartották be.
   Az 1939-es országos választásokon a szélsőjobboldali pártok, közöttük a nyilasok felhasználva a számukra kedvező nemzetközi helyzetet, a német nemzeti szocializmus sikereit és féktelen szociáldemagógiáját, mindenekelőtt földosztó terveiket nagymértékben előretörtek. Országosan 1.074.415 szavazatot kaptak, 49 mandátumot (19 %) szereztek. Egerben, Heves megye székhelyén a szavazatok 36 %-át szerezték meg. [1] Megyei listán többbek között Gyöngyösön dr. Kerekes Béla budapesti magántisztviselőt választották meg a Nyilaskeresztes Párt első helyére. Vitéz Taby Árpád testőr őrnagyot a Magyar Élet Pártja képviseletében választották a nemzetgyűlésbe. Taby eredetileg katonatiszt volt. A háború után tagja volt a Prónay különítménynek, majd érdemei elismeréseként Horthy testőrségének tagja lett. 1938-ban nyugdíjazták, visszavonult Heves megyében, Atkáron vásárolt földbirtokára. Mivel Tabynak a megyében és a legfelsőbb körökben is jó kapcsolatai voltak, Szálasi, aki egy évvel felette járt a katonai iskolában, már a harmincas évek közepén őt szánta szélsőjobboldali pártja vezérének. Szálasit Tabyval dr. Csia Sándor orvos hozta össze 1934-ben. A pártnak Budapest környékén és Heves megyében alakultak meg az első csoportjai. Szálasi Ferenc: „terveink szerint Taby lett volna a mozgalom feje s a mozgalom ideológiai irányítója.” [2] Miután 1938-ban Szálasit három évre elitélték, Taby szakított vele, és kormánypárti programmal indult a választáson, de programjában sarkalatos pontként szerepeltette „a zsidók szellemi és gazdasági túlzott befolyásának teljes megszüntetését”.[3] Népbírósági perében a nyilaskeresztes párt tagjairól a következő véleményt nyilvánította: „a Heves megyei községekben a Nyilas Párt vezetői mind megbízhatatlan, mondhatni rovottmultú egyének voltak.”[4] Szálasi Nyilaskeresztes Pártjának csak Gyöngyösön mintegy négyszáz tagja volt, a párt megyei vezetője, Frankó Endre volt, aki a nyilas hatalomátvétel után a megye vezetőjeként szerepelt.[5]
  A negyvenes évek elején komoly pozícióharc folyt a hosszabb ideje a polgármesteri posztot betöltő mérsékeltebb nézeteket valló dr. Puky Árpád ügyvéd, és a helyére törő dr. Makrányi Gyula ügyvéd, tűzoltóparancsnok között, aki szélsőséges nézeteket vallott. Ez utóbbit támogatták a korábban említett vezető értelmiségi csoport tagjai, többek között Polónyi Zoltán gyógyszerész, dr. Jesztrebényi Lajos ügyvéd és dr. Bakó Oszkár városi tanácsos, aki az egyik legfőbb képviselője volt a zsidókat minden területről kiszorítani akaró rétegeknek. Az 1939-es polgármester választáson ez a csoport igyekezett megfélemlíteni dr. Puky Árpád híveit, azonban ekkor még nem sikerült megbuktatniuk, csak 1942. március 31-én.
  A hátrányos megkülönböztetés elleni egyik menekülési útnak látszott a zsidó vallás elhagyása, a kikeresztelkedés, illetve a vegyes házasság. Különösen a harmincas években nőtt meg a vallást változtatók száma, sajnos a faji alapon végzett megkülönböztetés kivédésében ez sem segített, őket ugyanúgy számon tartották: 1941-ben Heves megyében a népszámlálás alkalmából 168 kitér zsidót írtak össze, 118 katolikus, 33 református, 12 evangélikus és 2 egyéb keresztény felekezetűt.[6] A Heves Megyei Levéltár kevés megmaradt zsidó tárgyú anyagai között szerepel Verpelétről egy levelezőkönyv, amelyben a zsidótörvények után szükségessé vált, hogy az ősöknek Magyarországon való letelepedéséről szóló kiadott igazolásokról vezettek. Az igazolásokat egészen 1944-ig folyamatosan adták ki; születési, házassági anyakönyvi kivonatokat.[7]
  A zsidótörvények megjelenése után a megyében sorozatosan végrehajtották a zsidóság gazdasági és társadalmi ellehetetlenítésére vonatkozó törvények rendelkezéseit, noha azok megnehezítették a háborús gazdaság és társadalom működését. A zsidótulajdonú földbirtokokat kisajátították. A nagyobb cégek megpróbálták keresztényekkel feltölteni a vezetőséget, az igazgató tanácsokat, mivel az a vállalat nem számított zsidó tulajdonúnak, amelynek vezetőségében legalább 51 százalékban keresztény tagok vettek részt. Az 1942. XV. tc. a zsidók mező- és erdõgazdasági ingatlanairól alapján 100 holdnál nagyobb földterület, illetve 20 holdnál nagyobb szőlőbirtok nem lehetett zsidó tulajdonban. Az Országos Földhitelintézet többek között 2.233 hold zsidó tulajdonú föld és szőlőre köt haszonbérleti szerződést, többnyire kisbirtokokra osztották fel.[8]
  1940 őszére épült ki a zsidó munkaszolgálat intézménye, az 1941/2870. M. E. sz. rendeletére a zsidók „hadkötelezettségüknek a honvédség kötelékében kisegítő szolgálatot teljesítésével tesznek eleget… Ezt a szolgálatot rendfokozat nélkül teljesítik abban az esetben is, ha korábban tiszti, altiszti vagy tisztesi rendfokozatot nyertek. [9] A háború kitörése után a megye területéről a forradalmakban részt vett megbízhatatlannak ítélt személyeket Kistarcsára internálták, különös figyelemmel a zsidókra.[10] A keleti frontra kivezényelt 50.000 munkaszolgálatos közül 44.000 esett el, közöttük számosan a megyéből is. A hiányos öltözetű, fegyvertelen, a keret kegyetlenkedéseit elszenvedő munkaszolgálatosok közül sokakat aknaszedésre használtak, és ott pusztultak el az aknamezőn, mint pl. a tiszafüredi dr. Blau László ügyvéd Noszovkán 1942. augusztus 14-én, a 107/3 század tagjaként. A munkaszolgálat során sokakkal a tífusz végzett. A háború alatt, illetve befejeztével számosan kerültek hadifogságba.[11]
  A megyében a háború után a megyei köztisztviselőkön és a nyilas párt tagjain kívül jónéhány keretlegényt, illetve századparancsnokot is felelősségre vont a népbíróság, többek között Bessenyei Alajost, aki 107/5. század szolgálatvezetője volt, és kegyetlenkedett a munkaszolgálatosokkal, Bokk Jenőt, a 107/307. század parancsnokát, Szilvási Lajost, aki a 107/4. század munkaszolgálatosaival a Donnál bánt kegyetlenül.[12] A zsidótörvények megjelenése után a zsidó képviselőket, viriliseket fokozatosan eltávolították a helyi képviselőtestületekből is. 1940-ben Csány község határozata alapján Öszterreicher Kornél földbirtokos virilis tagságát szűnt meg. Pásztón Wohl Sándor tagságát szüntették meg. [13] 1942. elején az utolsó zsidó képviselőt is eltávolították a helyi képviselőtestületekből. A zsidó kereskedőket eltiltottákk a vásárokon és a piacokon való árulástól, 1942. júliusában egy alispáni rendelet szerint zsidók reggel kilenc óráig a megye területén élelmiszert sem üzletben, sem boltban nem vásárolhattak, Ez a háborús ellátási nehézségek miatt külön büntetésnek számított.
  1941. augusztusában az országban összeszedték a nem magyar állampolgársággal rendelkező zsidókat, és átadták a németeknek, akik nagyrészüket Kamenyec-Podolszkijban (1941. aug. 27. – 1941. aug. 29.) kivégezték. Egerből Lőwenberg nevű szabót és családját, összesen öt főt vittek el. Lőwenbergék évtizedek óta Egerben éltek, de a magyar állampolgárságot nem sikerült megszerezniük.[14]
  A Magyar Borkereskedők Országos Egyesülete foglalkozott azokkal a gyökeres kormányintézkedésekkel, amelyek a magyar borkereskedelemnek keresztény nemzeti szellemben való átállítása érdekében 1942 június 30-ika után bornagykereskedéssel és közvetítéssel zsidó nem foglalkozhat. E naptól az egyesület zsidó tagjainak tagsága a 8890/1941. M. E. számú rendelet folytán automatikusan megszűnik, az egyesület tágjai kizárólag keresztény bornagykereskedök és közvetítők, valamint ilyen cégek tisztviselői lehetnek. (Borászati Lapok, 1942. 74. 23. p. 135.) Ennek értelmében kötelesek voltak felszerelési tárgyaikat, hordóikat átadni, vagy zár alatt tartani. Mivel a monokultúrás Gyöngyös elsősorban a bortermelésből élt, és a háború miatt amúgy is értékesítési nehézségeik voltak, ezért 1942. elején Gyöngyösön „előkelő birtokosok és tehetős szőlőgazdák beadványban kérték a pénzügyminisztériumot, Héber Jenő és Héber József borügynökökkel kapcsolatban kivételes bánásmódra.” A beadványra még választ sem kaptak.[15] 1942. szeptember 7-én a pásztói községházán elárverezték hét helyi zsidó lakos rádiókészülékét, az „érdekeltek kérelmére”.[16]
  Megalakult a Zsidókutató Intézet gyöngyösi csoportja, a helyi értelmiség egy részének bevonásával. Bachó László 1942-es kötetében sajnálattal jegyzi meg, hogy a fiatalságot nem érdekli a fajvédelem. Pedig a levente intézmények gondoskodtak róla, hogy a „keresztény nemzeti” gondolatot az iskolán kívül is belesulykolják a serdülő fiatalokba.

   A zsidó férfiak munkaszolgálatra való behívása sokszor ellátási nehézségeket okozott, a kereskedelemben, a kisiparban vagy az egészségügyi ellátásban. Heves megye alispánja 1943-ban jelentésében írta: „A vármegye területén jelenleg Sirok, Nagybátony, Detk, Egerszalók, Adács, Verpelét községekben működik munkaszolgálatos orvos… nyolc hatósági orvosi állás betöltetlen. A gyöngyösi kórházban három zsidó munkaszolgálatos orvos dolgozik… A vármegye területén gyógyszerészhiány lépett fel, kilenc gyógyszerész munkaszolgálatos.”[1] A zsidóság gazdasági kiszorítására alakult Baross Szövetség éves budapesti közgyűléséről tudósít 1942. április 2-án az Eger című újság. A közgyűlésen részt vett a szövetség egri csoportja is, dr. Petró Kálmán országgyűlési képviselő vezetésével. A szövetség legfőbb céljai között említették a „zsidójogok megnyirbálását, zsidó cégek külön táblával való megjelölését, a zsidók a régi nevüket használják.”  1943. február 8-án az az újság az egri csoport saját közgyűléséről tudósít. „ A jövőben már semmi nem történhetik a Baross Szövetség nélkül”: a Baross Szövetség egri csoportja megtartotta közgyűlését és megválasztotta új tisztikarát. In.: Eger, 1943. 54. 22. február 8. p.1.
   A gyűlést Frindt Jenő apát kanonok nyitotta meg. Kiss György textilnagykereskedő, a szövetség titkára felszólalásában kijelölte a célt: „a Baross szövetség munkája nem egyéb, mint ellenforradalom a zsidó nagytőke és befolyása megtörésére.”[2]